Miért sírva vörös foltok borítják az arcodat.

The Project Gutenberg eBook of Balgatag szerelem by Gábor Oláh

Az aranyszegésű bíbor oszlopok pompás nyugalommal emelték a lépcsők cifra terhét; az óriás homlokfalat áttörő üvegfestéses ablakok az ezeregyéjszaka bűbájával ontották reám a piros, kék, sárga, zöld, lila színek szivárványzáporát. A freskók meztelen nereidákkal izgatták beteges fantáziámat; az egyik nőalak mintha felém nyujtaná kövérecske karjait s néma hangon kiáltaná rám a szerelem miért sírva vörös foltok borítják az arcodat igéit. A fűtött levegő tántorogva fodorúl, kúszik föl a mélységből, egészen a harmadik emeletig; a lépcsők piros szőnyege kéjes lomhasággal nyujtózkodik át az egyre emelkedő márványlapokon.

Lentről álmos zongoraszó halvány ütemei szűrődnek ide hozzám; olyan különös hangok ezek: mintha egy elzárt királyleány sírná panaszait rabló szörnyetegek fekete várában. Néha távoli kacagás csendűl át a messze folyosókon; hím- és nőkacagás; érzem, hogy kergeti egymást a levegőben. Milyen borzasztó, hogy én egyedűl állok itt ebben a ragyogásban; távol a hazámtól, távol az élettől s olyan közel a halálhoz.

A külső folyosó tengerre nyiló ajtaja nesztelenűl fordul; belép rajta egy szomorú, szép asszony. Maeterlinck misztikus könyveivel szokta altatgatni bánatát, amely örökebb, mint maga az élet.

Tavaly gyönyörű leányát temette innen el, most a kis fia van elmenőben. Nem szól napokig egy hangot sem; hozzám vonzódik, valami különös rokonságával a kimondhatatlan fájdalomnak.

Megszokott állani mellettem és nézünk, nézünk, szempillarebbenés nélkűl, órák hosszán át, a semmibe. Olykor föl-fölzokog, könnytelen belső zokogással; ennél a fojtott sírásnál nincs lelketrázóbb valami. Nem bírom mellette tovább, el akarok osonni; észreveszi, ráteszi halavány kis kezét a kezemre, mosolyog és ő suhan el. A levegő sír, a szőnyeg zokog, amerre törékeny alakja elvonúl. Az anyák bánata iszonyatos. A piros bársonyszékek családias egyetértéssel alusznak a kis kerek asztal körűl.

  • A fehér folt Délnyugat-Afrika egyik angol gyarmata és a Niger vidéke között terült el.
  • Спросил .

Itt szoktunk esténkint, vacsora után összegyülni. Most csak magam várok valakit. Várok, a reménytelenség szomorúságával, az eljátszott élet hitetlenségével. Különös, hogy ma senki sem jön erre.

A lift egyre zúg föl és le, látom árnyképét a világított ajtóüvegen keresztűl; szállítja az emeleten lakókat fölfelé. Ajtócsapódás, fáradt szavak, vídám köszöngetések; azután csöndes minden. Valami nesz. A lépcsőn jön valaki fölfelé.

Nincs más hely, ez a jó — nincs más hely, mi neked jó. Miért nem jön — amikor, miért nem fáj — ami volt, téged hív — tovaszáll, úgy élj még, ki sose árt. Nincsen hely, mi kiadó, Ha álmod jó, az a jó. Országod a takaród. Addig szól feladatom, De nincsen már: a határ, mely elválaszt — ki hazavár.

A szőnyeg megzizzen lépte alatt. Félreállok, elbújok s úgy találgatom: vajjon ki lehet? Ismerem valamennyi betegnek a járását, az idegbajos mérnökét, a megrugott huszártisztét, a félvesével pompázó pesti kis leányét, a tüdőbajos gimnázistáét, de ez egyik sem az.

Dalszövegek

Ez valami új vendég, valami idegen. Finom és lassú a járása, hallom a lépteiről. Mikor fölér az első emeletre: meglátom. Magas, sugár leány. Azt hiszem, leány. Fekete ruhában, hajadonfővel, s halványkék fátyol van vetve a nyakába. Úgy jár, olyan büszke tartással, mint egy Stuart Mária.

Féloldalt villan rám az arca, nem látok a szemébe. A haja: mint a fekete éj. Nem pihen a fordúlónál, mint mások szoktak, csak halad tovább. Most hátulról látom pompás, nyulánk termetét. Feketeselyem harisnyája ki-kivillan, amint egyet lép.

Összes vers egy lapon – József Attila összes versei | MEK

Olyan szép, olyan nyugodt, olyan titokzatos, mint a hajnali álom. Nem tudom, miért: olasznak gondolom. Talán Veronából jött ide; a Capuletti Juliák hazájából. Mint egy fekete virág, úgy ringott fölfelé. A márványlépcsőkön, a bíborszinű szőnyegen most ment föl az Éj. Viszi az álmokat, a vágyakat, a gyönyörűségeket, mindent, amivel a napok szellemjáró szaka meg szokott ajándékozni bennünket.

Ezen az éjszakán nem jött szememre álom. Másnap, ahogy letekintek ablakomból, egy kék fátyol lobogását látom a szomorú ciprusok alján. Mintha tündéri lobogónak volna oda feltűzve. A fátyol egyedűl röpdös az enyhe déli szélben, nincs hordozója. De igen! Ott áll egy magas gyászciprusnak támaszkodva a feketeruhás sugár leány. Alig lehet észrevenni olyan mozdúlatlan, olyan virágszerű.

A finom kék felhő körülfogja, körüllebegi; sokszor mintha nagy kék madár röpködne egy fekete szobor fölött, olyan. Istenem, kicsoda ez a titokzatos asszony. Most megindúl. Lassan, álomszerű mozgással úszik tovább, a levegőben.

vörös folt a bőrön születésétől fogva pikkelysömör kezelése sophora véleményekkel

Milyen különös. Mintha lába nem is érné a park porát; nem a fűben, a fű fölött megyen. Egy új Krisztus-asszony, aki talán a vizeken is átsuhan. A drága virágok félrehajolnak útja elől s olyan esenkedve remegnek utána, mintha szerelmesek volnának embertestvérükbe. Járása hasonló a fekete liliom rengéséhez.

REJTŐ JENŐ: A FEHÉR FOLT

A morajló tenger csókolja parányi kezét, amint lehajol, hogy megsimogassa. Csodás, csodás egy asszony! Valami számkiűzött királynő; azért nem hord kalapot, mert csak korona illik a homlokára. Ezt az asszonyt elviszem magammal. Mert vagy értem jött, vagy hazudnak a sejtelmek… A délután szikrázó verőfényében összecsoportosúlnak a szanatorium vidám betegei s újságolják a hírt: új vendég jött tegnap este Budapestről; egy haloványarcú leány, a doktorkisasszony.

Hát nem királynő? Hát nem Olaszország küldötte hozzánk? Hát nincs szemetek, emberek, hogy nem látjátok benne az én álmaim vándor asszonyát, akinek halk rímek pengetik cipője kopogását márványlapokon, akinek szava dal, pillantása: feketecsillag-lefutás, kacagása pedig olyan, mint a gyöngyök pergése zengő érclapokon. Milyen szürke a ti fantáziátok, vidám beteg emberek!

Most ez a nagy, idegen, Virágtalan város. A setét bolt nagy üvegablakán Figyelt ki, s keskeny öklére könyöklött, Néztem e teltszárú, lágyzáru öklöt, S éreztem: messze-messze ül e lány, S tudtam: nincsen számomra mosolya S a bánat halkan így szólt hozzám: Látod? Ezt is lelked karjával átkaroltad, S ez is, ha fáradt fővel ébredsz holnap, Bús viziód lesz, s sírni fogsz, hogy áldott Keze homlokod nem éri soha Ne nézd tovább, beteg vággyal ne nézd őt, Aki másért olyan szép, nem teérted, Hisz maholnap elfárad ifju térded, S gyakran hajtod már kezedre nehéz főd: Nem vár öröm, ha eddig elmulasztád

Csak a szomorúság látja a szépséget; mert a szépség lelke: a szomorúság. Az emelet oszlopos korlátján kihajolva, nézem a virágzó park eleven fekete rózsáját, akinek válláról kék álomfátyolát le-lebontja az olasz vizek felől idefáradt alkonyi szél.

Most már miért sírva vörös foltok borítják az arcodat az arcát is: kreol-arc, mélységes sötét szemek, vékony, fölfelé ívellő ajak. Haja fiúsan rövidre van nyírva s ez ad pompás fejének ingerlő bájosságot.

  1. TÓTH ÁRPÁD ÖSSZES VERSE
  2. Vörös foltok az arcon férfi fotó
  3. The Project Gutenberg eBook of Balgatag szerelem by Gábor Oláh

Könyvet olvas, lassan lép, mint egy újkori szerzetes asszony. Isten hozott, édes diákkisasszony, száműzött királyleánya valami mesebeli, keleti tartománynak!

A szanatórium esetlenűl vigyorgó, fiatal orvosa áll mögöttem; ez a kiállhatatlan ember, aki butaságát vakmerő durvaságokba takarja, s lelkének rossz szagát émelyítő testi illatokkal parfümözi; aki beteg, talán valamennyiünknél betegebb, mert a lelke rothad, a moral insanity undok rozsdavörös abroncsa ég keskeny homlokán.

Kövéres arca olyan ápolt, mint a testével kereskedő kurtizáné; hallottam, hogy minden éjjel nyers húst köt az arcára, azzal őrzi meg bőrének üdeségét.

Dalszövegek – Kormorán

Haja szagos zsírtól fényes; bántó gonddal van kétfelé választva a fejetetején, mint az asszonyoké. Mindig hajadonfővel jár-kel, mindig mosolyog, mindig ringatja a csípőjét, mint a magakellető rossz leány.

Olyan undorító az egész ember, olyan effeminált, olyan szemtelen és olyan ostoba, mint a fából faragott japán istenszobrok. Pestről jött a baba, Pesten járt iskolába. Nézze, milyen nagyszerű termete van! Micsoda karok és micsoda lábak!

áttekinti, ki és hogyan gyógyította meg a pikkelysömör hogyan lehet gyógyítani egy köröm pikkelysömörrel

Eh, szép asszonynak, jónak, jójárású lónak kár megöregedni. Lebuktassam innen ezt az aszfaltbetyárt? Arcúl vágjam? Vagy mit tegyek vele? Sarkon fordultam, szó nélkül ott hagytam. Oh, ezek a rongyok, ezek a rothadó rongyok, hogy tudnak beszélni a nőkről! Pedig ez a csámpás lelkű doktor is észvesztő keringéssel kering a szanatorium legszebbnek híresztelt asszonya körűl, egy festett báb-arcú, bűnökre vadító testű asszony körűl, aki hideg és számító, mint egy üzletember; nem tudni soha, ki a szeretője, de bizonyos, hogy azért éli fiatal életét szanatoriumról szanatoriumra, mert így tehet legszabadabban eleget szerelmi vágyainak.

A bolondos doktor bele van őrülve; az asszony primitívnek tetsző ellenállása szinte a lehetetlenségig fokozta szenvedélyét. De nincs remény, hogy valaha sikert érjen.

miért jelennek meg vörös foltok az arcon, amelyek viszketnek vörös foltok kezdtek megjelenni az arcon

Valami félelmetes féltékenység mozdult meg a lelkemben, mint egy iszonyatos szörnyeteg bíbor barlangjában. Köztem és az ismeretlen doktorleány között az első perc óta finom aranyszál-híd remegett, lelkem és az a vörös pelyhes foltok megjelenésének okai a lábakon lelke ezen az úton szokott találkozót adni egymásnak; s most ez a bamba, ökörszemű férfi közberont és durván elszakítja a szent összekötő láncot.

vörös, kerek folt a bőrön, amely lehámlik vörös folt a szemhéjon, hogyan kell kezelni

Mit akar ez a szerencsétlen? Szemet vetett talán a kék fátyolos leányra? S amilyen ostoba a véletlen és a női szív, tudom, hogy az efajta slendriánoké, az ilyen vastag lelkűeké a leghihetetlenebb győzelem.

Úgy fáztam ettől a gondolattól, mint a dalmát hegyekről lezúduló viharos bórától, amely január közepén szokta végigseperni a gyönyörű Adriát. Megrettentem, hogy elkésem. Sietnem kell.

Pilinszky János összes versei

Megismerkedtem a doktorleánnyal, aki elébem is jött egy lépéssel. Reggelente elsétálgatott ablakom alatt és be-benézett. Arcom és lelkem reá volt fordulva, mint a napraforgóvirág a fényes nyári napra. Egyszer meg is szólított. Tehát ő kezdette. Évődve mondogatta: — Én nem magyar vagyok.

Nem érez valami idegenséget a beszédemen?

Maga Róma felől jött. És mégis tud magyarúl! A kékfátyolos leány nevetett.

Olvassa el is