Vörös folt, egyenes élekkel a hasán

vörös folt, egyenes élekkel a hasán

Ebben az iró a faluját s a nemzetségét mutatja be. Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken egyenes élekkel a hasán a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt s ennek is jófelerészét az én nemzetségem tevé. Három nemzetség az ősfoglaló: a Benedek- a Benkő- s a Boda-nemzetség. Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak.

Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerüen a történeti igazság megállapitása ez. Szegről-végről csaknem valamennyi jövevény familiával atyafiságba keveredtünk, s hogy messzebb ne menjek, édesapám anyja Gál Rebeka volt.

Már a Rebeka név sejteti az avatottabb olvasóval, hogy az én nemzetségem annak a népnek sarjadéka, amely még nem oly régen Mózes népének neveit igen kedvelé.

Az öregebb rend emberek közt még szép számmal vannak Mózesek, Jakabok, Jákóbok, Judák, Ezékiások, Izsákok, Timotheusok, Benjáminok, s dédapámnak, aki, a hagyomány szerint, nagyerejü, nagyvirtusu ember vala — Jeremiás volt a neve. Ezeknek a neveknek a gazdái — e könyv irójával együtt — már mind a temetőkert felé tekintgetnek; a fiak, az unokák közt már alig akad bibliai nevü: a mi nevet az uri rend magához méltónak talált, mind eljutott az én falumba.

Elhozta a vasut. Ide, az Isten háta mögé.

vörös egyenetlen folt a karon

Mind a temető felé tekintgetnek a Rebekák, Rákhelek, Judithok is, s bár büszkén emlegeti a nemzetségem, hogy Judith volt az ősanyja, e névnél merül homályba a nemzetség terebélyes fája a XI. Az én falum szinte félve huzódik meg Barót-patak jobb- s balpartján, igen szük völgyecskében.

Nemcsak a falu kicsiny, de a neve is: Kisbaczon. Nem csuda, ha szük völgyecskében huzódott meg, ugyebár?

Olyan szük e völgy, hogy a falu hasonfelét szép szeliden emelkedő, lankás hegyoldalra tolta-tologatta idők során a szaporodás. Észak, kelet s dél felől szeliden csendesen emelkedő hegyek karimázzák, s ha nyugoti oldalára is vet még egy kis hegyet a Világteremtő, tökéletes volna a kép rámája, legteljesebb a nép nyugodalma: nem háboritaná a nyugati szél, mely a civilizációval fagyos szeleket is röpit szárnyain. Ennek a szélnek német szél a neve.

Nyilván sürü oka volt őseinknek, hogy ennek nevezék… Egy hosszukó tál, melynek kicsorbult egyik vége, egyenes élekkel a hasán a tálban egy csudaszép bokréta: ez az én szülőfalum. Bokrétát, melynek szépségét a kikandikáló piroscserepes házfödelek nem rontják, de sőt emelik. Az én gyermekkoromban ritka volt még a piros cserépfödél. Széles cserfa-zsindely barnállott az alacsony falu, magas tetejü házakon; naptól, esőtől fakult szalmazsupfödél jutott a pajtáknak meg a csüröknek; de akkor is megvolt minden háznak uccára mosolygó virágos kertje, minden kertnek a maga gyümölcsfája: rozszsalérő, fótos, zsiros, édes, irós más néven: sólyom páris almát, eleinérő, vagyis koránérő, nyakas, bartamisz körtét, moskotár, madárka perpence [1] szilvát termő fája: — akkor is egy szépséges vörös folt bokréta volt az én falum, talán szebb a mainál.

Bizonyosan szebb. Vajjon az én unokáim gondolnak-e majd azzal a könnyező meghatottsággal az én gyümölcsös kertemre, mint ahogy én gondolok András nagyapáméra, mely századrésze sem volt neki pikkelysömör kezelése enyémnek? Az ő kertje — kert volt, semmi egyéb. Kert, amelynek minden fáját maga ülteté, a XIX. Minden fa egy-egy óriás, kik szép sorjában álltak s hirdették a dédunokáknak is András nagyapó meleg szivét.

A falu alsó végén volt a kert, a felső vége táján a mi házunk, s nyárnak és ősznek nem volt egy napja tán, hogy egy mezitlábos kis fiu e faóriásokra föl ne másszon. Ez az illat megörökösödött a ládában, a ruhanémü minden darabján, a lehelletemben, s hogy soha el ne szálljon, a lelkemben is. Látom az öklömnyi nagy nyakas körtéket, a borizü irósalmákat, s még mindig mosolyognak rám a kerités tövéből a sötétpiros málnaszemek — óh, édes jó András nagyapó, be nagy szived lehetett neked, hogy még málnabokrokat is ültetél, nekem, aki világon sem voltam akkor!

Nekem, aki sohasem csókolhatám kezedet: tiz esztendő esik a te halálod s az én születésem közé. Ezt a kertet nem őrizte senki más, csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület. Magas, födeles kerités vette körül, nem egyenes élekkel a hasán tolvajok ellen, csupán azért: ha kert, — legyen kert. Illő, hogy a képnek rámája is legyen, ugyebár?

Galambbugos, ősrégi módi székely kapu szabta meg az elejét; madár- és virágdiszét nagyapó véste, faragta.

  1. Hogyan kell kezelni a pikkelysmr, akik meggygyultak
  2. Hogyan lehet a lábakon pikkelysömör gyógyítani népi gyógymódokkal
  3. Milyen betegségre utalnak a vörös foltok? - HáziPatika
  4. Részletes tünettan A bőr vörössége erythema Elemi jelensége a bőrön: folt — vörös, nyomásra elhalványodó macula.
  5. Az alacsonyabb vércukorszint még rövidtávon is összeegyezhetetlen az élettel, így a vércukorszint emelésére többféle hormon is képes hatni, a vércukorszintet csökkenteni viszont egyedül az inzulin képes.

Vén emberek, kik 48 előtt játszottak a porban, — még görnyedez egy-kettő közülök — ma is büszkén emlegetik nagyapót, aki irásban és faragásban a falu s a vidék első embere vala. Igy növeszti a nagyot még nagyobbra a távolság, az emlékezés, de bizonnyal nagy volt András nagyapó: ő a halhatatlanságnak dolgozott, mivelhogy gyümölcsfát ültetett. Nemcsak ültetett, de kedves fáinak külön kertet is szentele. Ludpennával rajzolt gömbölyü betüi mind egy-egy nevető gyöngyszem.

Minden mondata, mit kontraktusokba, protokulumokba vésett, kerek mondat, nincs egy henye szava. Pedig iskolája a falusi, akkor még latin szavakat is tanitó iskola volt s a katonaélet! A katonaélet tizenkét pikkelysömör kezelése propolissal. Többet idegen tartományokban, mint a haza földjén. Olyan táblabiró volt őkigyelme, ki hol az ekeszarvát fogta, hol a pennát, hol a faragó fejszét, de az ő hivatalában restancia mégsem találtaték.

Milyen betegségre utalnak a vörös foltok?

Vannak-e még ilyen emberek? Nem volt gyermeknek szeretőbb, melegebb szivü apja, anyja, mint nekem s még ma is, életem ik esztendejében, meg-megsajdul a szivem, igaztalansággal vádolom a Sorsot, mely tőlem a nagyszülők becéző szeretetét megvoná. Csak anyókára, András nagyapó életepárjára emlékezem haloványan: szélütötten, tehetetlenül feküdt öt esztendőt a mi házunkban. Anyókának hivta, emlegette sokáig az egész falu: ennél egyenes élekkel a hasán, szebbet őróla jegyezhetek-e föl?

Utolsó anyókaságát az én ébredező életemnek szentelé. Egy hónapig szoptam a búsbeteg tejet, s most már értitek ugy-e, kevésszavu, mélázó ember mért levék?

Anyóka gyönge, reszkető keze leszakitott édesanyám kebeléről, megmentvén ezzel anya és gyermek életét. Amint nyilt, nyiladozott az elmém, sokat háborgott lelkem a nagy, a kegyetlen igazságtalanságon, amely anyókán esett. Vörös folt ez a jutalma egy hosszu élet soha nem pihenő szeretetének? Öt esztendőt sinylődni magával tehetetlenül! A maga kezével nem moshatja arcát, nem fésülheti haját. A maga erején nem fordulhat Isten áldott napja felé.

Állami erdész vagyok a kincstár egyik felvidéki több ezer holdas birtokán, ahol kocsin is néhány óráig lehet utazni, amíg valaki kiérkezik az erdőségekből. Ott is laktam az erdőkben, egy mély völgyben levő magányos érdészházban, két kerülővel és a kutyámmal.

A maga kezével nem vihet ajkához egy kanál levest, ő, ki annyi gyermeket, unokát dajkált szent türelemmel. De én láttam, mint ápolá anyókát a leánya, az én búsbeteg anyám.

Mely gyöngéden emelte, forgatta gyönge karjával anyókát. Én láttam, mint étette, mosdatta, törülgette a holt halovány arcot. Én hallottam az ő vigasztaló szavait.

Bajt jelezhet a vörös folt

És emlékszem és soha el sem is feledem azt a pillanatot, amikor szólt nekem az édesanyám, megmosdatván anyókát: hamar, hozd ide a törülközőt! Nem tudja még, mit cselekszik. Áldott jó anyókám! Igazán nem tudhattam, mit cselekszem, egyenes élekkel a hasán még négyéves valék. Én nem tudtam, mit cselekszem, de tudta a mindent tudó, mindent látó Isten, hogy mit cselekszik, amikor anyókát hosszu sinylődéssel jutalmazá.

Váratlan gyermek volt az édesanyám. Anyóka öregedő asszony, amikor édesanyámat szive alatt rejtegeté. Igen, rejtegeté. A falusi hit szerint kései volt az ő termékenysége, s anyóka szégyenkezve rejtőzött az emberek szeme elől. Az uccára ki nem merészkedett, lopva, ijedezve osont végig a maga udvarán. És ime, anyóka csudálatos szép leánygyermeknek adott életet, akinek szépségénél csak jósága, hüsége volt teljesebb.

Anyókával nem történt igaztalanság, mert ő, a szentéletü asszony is egyszer bünben találtaték: szégyenkezvén az ő áldott állapotának miatta.

A VÖRÖS REGINA

Az ő bünének büntetésével Isten megintett minden asszonyi állatot: ne sokalljátok az én ajándékomat. Imé, tekintsen szemetek ide: itt fekszik magával tehetetlenül egy anya, ki titkos könnyeket hullatott, mert én az ő méhét megáldottam vala. Az idejében született gyermekek hol, merre vannak?

a biszchofit hasznlata a pikkelysmr kezelsben

Ki a temetőben, ki messze földön. De meghagytam néki az utolsót, a váratlant, a szégyenlettet. Tekintsetek ide: láttatok-e anyát, aki szivéről szakadt gyermekét szentebb türelemmel ápolá, amilyen szent türelemmel ápolja anyját e leány?

Fenik a kést gyenge bőrömnek, mossák a réztányért piros véremnek! Éppen ebben a szempillantásban érkezett a kertbe a király, s hallja, hogy mit kiabál az őzecske.

Most már vallom és hirdetem, hogy ez a büntetés nem volt igazságtalan, sőt kegyetlen sem vala. Büntetés-e látni, hogy oly gyermeknek adtam életet, akinek jósága, türelmessége, szeretete a közönséges, az általános emberi jóságnál, türelmességnél, szeretetnél igazibb, nagyobb, teljesebb?

Ezt a jóságot, ezt a türelmességet, ezt a szeretetet Istennek különös nagy kegyelme oltja szivünkbe, — bizony, nem minden emberébe. Anyóka zugolódás nélkül türte a — büntetést. Vörös folt megnyugodott, örvendező szivvel feküdt koporsajába: ez az öt esztendő győzte meg, hogy nemcsak a legszebb, de a legjobb leánynak adott életet. A gyökér, melyből a Benedek-nemzetség kisarjadzott, vörös foltok az arcon a hidegtől, sokszáz esztendővel ennekelőtte, nyilván egy volt, de századok során ugy szerteágadzott, leveledzett, hogy az én szüleim frigyéhez diszpenzáció nem szükségeltetett.

Nem az én családom az egyetlen, melyben a férj is, a feleség is Benedek. A régi világ legénye még a szomszéd faluba is ritkán tévedt át asszonyért. Ha nem is itélem a legfinomabbnak s a legbölcsebbnek, nyilván volt némi értelme a szójárásnak: Ha kapsz malacot a faludban, ne menj disznóért a szomszéd faluba.

ÉDES ANYAFÖLDEM!

De ha át is tévedt egyik-másik legény a szomszéd faluba, már az ötödik-hatodikba nem. Itt már idegen volt. Itt már gyanakodva fogadták. Mi hibája lehet, hogy otthon nem kap feleséget?

Ez a fajta, az én fajtám, valameddig a vasut meg nem közelité, oly tiszta maradt, mint a buza, mely csak addig igazán buza, mig semmi másfajta szem közéje nem keveredett. A velencei doge-palotán apró fejszobrok láthatók, mindenféle népek jellegzetes tipusai.

vörös foltok az egész testben viszketnek és pelyhesek

A leányom, ottjártában, nézte, nézegette a szobrocskákat s egyszerre csak lángba borult az arca: Ni! Az édesapám! És felmutatott egy fejre. Olvassa el, mi van alatta. Régen volt ez.

The Project Gutenberg eBook of A Vörös Regina, by AUTHOR.

Szent István király idejében. Egyszerü megállapitás ez, nem hivalkodás. Mindössze azért történt, hogy az én leányom fedezte föl a nemzetsége képét Velencében, mert Nagy Lajos király óta ő volt az első Benedek-leány, akit nászutja Velencébe vitt. Benedek, más néven Bánk Margit, a Nagy Lajos korabeli, nem jószántából került ide.

Apja, bátyja lóra kerekedtek, Konstantinápolyig nyomozták, onnét el Taliánországba, ottan meg is találták Margitot. Akkor már két gyermeke volt.

Hiába vörös folt haza — odaláncolta ez a két gyermek. Ha sietnének a Benedek-lányok, ezek a ma élők, még ők is felkiálthatnának, mint az én leányom: Ni!

Még vannak turk-arcok, számosak. De már keveredünk, kavarodunk, idegen arcokat látunk s ezeknek is a neve — Benedek. De hiába siettet Benedek Huszár István nagyapó, az én türelmes olvasóimnak egy s mást még meg kell magyaráznom. Ma ezt igy mondják: osztozás. Csak a neve, nem a lelke. Az egyik rend nem gyülölte a másikat, mint ahogy gyülöli, feneketlenül gyülöli a proletár a burzsujt s a burzsuj a proletárt.

Ehhez a rendhez tartoztak azok, akik legalább 3—4 vitézzel s ugyanannyi lóval kerekedtek fel, a véres kardot ha körülhordozák. A második rendnek primipillus, népiesen lófőszékely volt a neve.

A lófőszékely közepes módu familia fia volt, s lett-légyen tiz vörös folt egy lófőszékely apának, ezek közül csak egy ült lóra, melynek árát az egész család fizette. A harmadik rendnek pixidárius volt a neve. Ebbe a rendbe tartoztak azok a családok, melyek nem tudtak lovat adni, tehát gyalogosan szolgálták a hazát, meg a császárt. Többet a császárt, mint a hazát. Sok primor lehanyatlott az idők során primipillussá, sőt prixidáriussá is, viszont a vörös folt felemelkedett primipillussá, de még primorrá is.

A jobbmódu jobbágyok sorából is sokan emelkedtek a primipillusok rendjébe, ha annyi vagyont kuporgattak össze, hogy a maguk lován szolgálhatták a császárt, aki kardnál s karabélynál egyebet nem adott. Ló, ruházat a primipillus gondja volt, sőt az esztendőnként 2—3 hetes gyakorlatozáson az élelmezés is. Vörös folt a konyhára való fát is maguk vitték a székely huszárok.

A maguk erdejéből s bizony nem a máséból.

meg lehet-e gyógyítani a pikkelysömöröt koplalással

Az én legrégibb ősöm, Orbán ükapó, kinek neve régi irásokban megmaradt, primorságon kezdte Mátyás király korában, de nem sok nemzedék örökölhette a primorságot: a császárokért már primipillus Benedek fiak onták vérüket. De nagyapóék már rég por és hamu valának, amikor előkerült a kutyabőr zászlós huszár a cimere — egy messze vidékre távolodott Benedek s annak maradvái ültek rajta, mignem ennek az ágnak magva szakadt s ennek utolsó, magtalan fia elhozá nekem, mondván: — Imé, öcsém, itt a nemeslevelünk.

Jó arcot vágtam a egyenes élekkel a hasán ajándékhoz, ötven esztendővel — 48 után. Nem szomorithattam meg a jó öreget, gondolván, de nem mondván: Most már füstre tehetem. Hozta volna el az ükapád az én ükapáimnak: mi tenger költségtől, bajoskodástól, mi nehéz terhektől váltotta volna meg őket! A nemeslevelet kegyelettel fiókba zártam, édesapámnak soha meg nem mutattam.

pikkelysömör kezelésére hormonok nélkül

Akkor már 83 esztendős volt édesapám. Hadd higyje halálig, hogy a nemeslevél elveszett. István nagyapót sem ismerém: születésemet két évvel előzte meg halála.

A nagy Benedek nemzetségből egymaga volt huszár, nem volt, aki felváltsa, viselte a fegyvert, mignem felváltá egyetlen fia.

A nemzetség többi ága a pixidárius rendhez tartozott. Ám lassanként elszéledtek: ki papnak, egyenes élekkel a hasán gazdatisztnek a vármegyére, [2] de még Nagymagyarországba is — igy szabadultak meg a császár keze alól. Kicsi fiu voltam, amikor Miklós nagybátyámat a Szilágyságba hivták el papnak. Az egész familia elkisérte a szomszéd faluig.

Olvassa el is